NYITÓLAP

Magamról

Útjaim

  • Csángóföld 2003
  • Balkán 2004
  • Európa 2005
  • Európa 2006
  • Peking 2008
  • Darjeeling 2011

    Kerékpárom

    Fényképek

    Újságcikkek

    Filmek, videók

    Vendégkönyv

    Kapcsolat



  • Budapest - Orosháza - Peking 2008



    Erre jártak a fiúk:

    Nagyobb térképre váltás




    Gézabá és Léna üzenetei, bejelentkezései első kézből!

    2008. 07. 04.
    Már csak néhány nap, és indulunk haza.
    Bringázunk Pekingben és a környéken, tegnap voltunk Badalingban, a Kínai Nagy Fal egy közeli (70 km) pontjánál, láttuk az olimpiai falut, a Menny Templomát és még sok hivatalos látnivalót.
    Ha valaki ennek ellenére azt gondolja, hogy csak az ismert turistalátványosságok érdekesek itt a fővárosban és környékén, az téved, mert az igazan érdekes a helyiek élete.
    Amikor a belvárosban a főbb útvonalakról bemegyünk a szűk kis utcákba, láthatjuk, hogyan élnek a 21. században a hétköznapi emberek. A levegő a híresztelésekkel ellentétben nem szmogos, hanem csak nagyon párás, ezt az is bizonyítja, hogy a könnyen száradó ruháink is csak 2-3 nap alatt száradtak meg, a ropogós kekszből pedig 1 óra alatt puha sütemény lett.
    A kínaiak szeretnek enni, ez abból látszik, hogy lépten-nyomon különboző színvonalú étkezdék, éttermek vannak.
    Egy kiadós ebéd a mi mércénkkel mérve nagyon olcsó és szinte minden tüzesen erős, a levestől kezdve a sültekig. Sok esetben már mi sem tudtuk mit eszünk, de a chili íze megoldotta problémáinkat.
    A fizetőeszköz a jüan. 1 jüan kb. 25 forint.
    20-30 jüanból egy ember ízletesen jóllakik az egyszerű helyeken. Természetesen vannak ennél előkelőbb éttermek is szép számban. Egy ami közös bennük, hogy mindenhol pálcával esznek, és még a legkisebb borsószemet is ördögi ügyességgel szedik fel. A pálcika műanyagból vagy bambuszból készül.
    Mindent, amit emberi erővel lehet mozgatni - még az utcaseprő kis triciklije is - bringával szállítanak. Tegnap egy kb. 3x3 méteres üvegtáblát vitt 4 kínai a forgalommal szemben, de ez nekik természetes volt...
    A fodrász az utcán, egy műanyag kerti székben, vagy a festő-mázoló a teljes felszerelésével egy biciklin - néhány nap után már fel sem tűnik. Arra is találnak munkaerőt, hogy az utcasarkon kis piros zászlóval a közlekedési lámpa jelzését nyomatékosítsa a kis kínai több-kevesebb sikerrel, mert a bringás tömeg néha erősebb, mint az autók áradata.
    Összefoglalva: Peking nagy része tényleg világváros, a 18 milliós lakosságával, de megőrizte a népi hagyományokat is.

    Utóirat:
    Köszönjük mindenkinek, aki segítette utunkat otthonról vagy útközben, a külföldön élő magyaroknak, a magyarul beszélő külföldieknek. Nem akartunk senkivel sem versenyezni, sem olyan teljesítményeket felmutatni, ami rekordkísérlet, csak elhoztunk egy magyar zászlót Pekingbe az olimpia helyszínére, mint egy stafétát a sportolóknak. Átéltünk nehéz és vidám napokat, de minden egy életre szóló élmény marad számunkra.

    * * *
    2008. 06. 28.
    Megérkeztünk Pekingbe... Kalandos, viszontagságos út áll mögöttünk. A város hatalmas és a kerékpárutak olyan szélesek, mint otthon a közutak. A nagykövetség másodtitkára F. Péter és az MTI fotósa B. Balázs segített az első napon tájékozódni és megismerni a helyi szokásokat.
    A Tienanmen téren olyan rend van, mint a sakktáblán kezdés előtt. Nagyon sokan fényképeztek le minket annak ellenére, hogy a hatóság már szólt érte, de a rendőr is megenyhült, mikor elolvasta a kínai nyelvű MOB-ajánlólevelet. Itt mindenki tudja, mi a dolga...
    Az elkövetkező pár napban a várost nézzük meg, természetesen bringával, mert a bringások itt egyenrangú közlekedő felek a többi járművel szemben.
    Tiltott Város, Mennyország Temploma, Nyári Palota, Nagy Fal és a többi egzotikus látnivaló.
    Július 4-én a Magyar Nagykövetségen tartunk élménybeszámolót az itt élő és dolgozó magyaroknak, ahol a magyar TV is készít rövid műsort.

    * * *
    2008. 06. 27.
    Nagy izgalmak között az utolsó mongol településen felszálltunk a vonatra, ami átvisz Kínába, mert csak így mehetünk be hozzájuk. Tudom, ez az otthoni olvasónak kicsit furcsa, de ez itt tényleg más világ. Még a mongolok sem mehetnek át a határon autóval, pedig nekik még vízum sem kell.
    Közeledik az utazásunk vége, előreláthatólag július 12-én fejezzük be a Campona előtti parkolóban, a délelőtti órákban.

    Ma alkalmunk nyílt beleolvasni a vendégkönyvbe, és őszintén sajnálom, hogy honfitársaink így gondolkoznak...
    Szívesen beszélgetnék velük személyesen, arról, mit is és hogyan kell megoldani napi feladatokat, sok esetben segítség nélkül (vízum, szállás és Magyarország jó hírnevének megőrzése).


    * * *
    2008. 06. 25-26.
    Amerre ellátni, csak homok és kő. Ez a Góbi-sivatag. Szinte minden délután menetrend szerint megérkezik egy homokvihar, és egy óra alatt tovább is vonul. Szerencsére sikerült találni menedéket, mert a vasút mellett vannak pár házból álló kis kolóniák, ahol azok laknak, akik a vasutat és a vasút menti kerítést ellenőrzik és javítják.
    Ahol szállást kaptunk, mindenütt szinte kivétel nélkül sós jakvajas teát és főtt birkahúst kaptunk vacsorára.
    Most egy kicsit több eső esett a Góbi déli részén a kínai határnál, ami jót jelent a nomád népnek, mert átmenetileg kizöldültek a legelők, így nem kell messzire vándorolniuk legeltetni.

    * * *
    2008. 06. 22-24.
    A Góbi-sivatag nem bővelkedett sem térerőben, sem útban. Most 24-én megérkeztünk Saynshandba. Most láttunk 3 nap után szilárd burkolatú utat. Holnap pihenés.

    * * *
    2008. 06. 21.
    Csak sivatag, elakadt autók, néha csak tolni lehet a bringát, mert elsüllyedünk. Elhullott állatok, holdbéli táj. Este Comog (Saynshand), vasúti szállás. Ma csak 46 kilométer volt.

    * * *
    2008. 06. 20.
    Délelőtt elértük Choirt. Még volt 10 kilométer aszfalt, azután csak a köves, homokos nyomok. Este egy vasúti kitérő házainál aludtunk és hatalmas porvihart úsztunk meg.

    * * *
    2008. 06. 19.
    Jó idő és hátszél a Góbi 2. napján. Este egy elhagyott orosz katonai repülőbázison, egy tanárnál szálltunk meg. Félelmetes és érdekes volt.

    * * *
    132 kilométert jöttünk a sivatagban, jobbról-balról elhullott állatok... Mindenem homokos, embertelen, 35 fok meleg van, félelmetes a sivatag. Mongóliában Zamyn–Uud városában szállunk vonatra, Ereennél (Erenhot) megyünk át Kínába. Kínában nem engednek biciklizni, csak vonattal lehet bemenni az országba, és ott is csak vonattal mehetünk. Június 28-án, a hajnali órákban érünk Pekingbe.

    * * *
    2008. 06. 18.
    Már a Góbiban vagyunk, kínai vízummal a zsebünkben.
    Iszonyatos szembeszél van, kavarja a homokot, 400 kilométert kell megtennünk a vonatig. 12 napra kaptuk meg a kínai vízumot. Ez nem semmi, kő, homok, még jó, hogy a vasút párhuzamosan megy az úttal. Egy öreg embernél kaptunk szállást. Hideg van, és fúj a szél.

    * * *
    Június 12-től 18-ig csak vártunk a kínai vízumra.

    * * *
    2008. 06. 11.
    János valóra váltotta ígéretét, talákoztunk a Mongol Olimpiai Bizottság elnökével és főtitkárával, akik ezúton is üdvözlik a magyarokat és a Magyar Olimpiai Bizottságot. Az olimpiai lángot szimbolizáló kínai falilámpát is bekapcsolták a talákozó fontosságát hangsúlyozva.
    A szállásunkat elintézték és vacsorát adtak tiszteletünkre, ahol a mongol állami TV híradója készített velünk egy riportot, melyet megkapunk DVD-n.
    Talan Rizak Sándor üzletembertől és barátjától, Gábortól kaptuk a legtöbb segítséget Ulanbatorban, ezúton is köszönjük nekik és a magyarul beszélő mongol barátainknak az önzetlen segítséget.

    * * *
    2008. 06. 10.
    Halad az ügyintézés... kicsit lassan...
    Kompromisszumként kaptuk azt a megoldást, hogy a mongol-kínai határig mehetünk kerékpárral, de a kínai részen csak vonattal tehetjük meg az utolsó 700 kilométert.
    Így a Góbi-sivatag még előttünk áll, ami sok érdekes látnivalót ígér. Ulanbatori ismerőseink segítségével felkészülünk a sivatagi utazásra, mind fizikailag, mind pedig lelkiekben, hogy kibírjuk a hőséget és az úttalan utakat. Most is 1300 méter magasan vagyunk, és a mongolok szerint itt és a következő szakaszon egy napon belül előfordulhat mind a négy évszak időjárása, és homokvihar is.
    Az ulanbatori Sportminisztériumban tanácsadókent dolgozik Györgyi János, tőle kaptunk ígéretet, hogy találkozhatunk a mongol TV híradójával és sportvezetőkkel.

    * * *
    2008. 06. 09.
    Hihetetlen, hogy már az első nap több magyarul beszélő helyivel és itt élő, dolgozó magyarral talákoztunk, mindenki megpróbál segíteni a maga módján, de azért itt is akadályokba ütköztünk.
    Annak ellenére, hogy azt az ígéretet kaptuk, hogy Ulanbatorban "csak fel kell venni a kínai vízumot", ehhez képest itt azt közölték, nem tudnak semmiről. Megmutattuk nekik a februárban még Budapesten készült külügyminisztériumi jegyzéket, melyben Magyarország kérte hivatalosan a mi beutazásunkhoz - mint civil diplomáciai küldetéshez - szükséges vízum kiállítását a kínai külügyminisztériumtól. Ekkor már valamire emlékeztek a kínaiak, de így sem akarják kiadni a vízumot, arra hivatkozva, hogy a határ és a főváros, Peking között nem lehet kerékpározni.
    Keressük a lehetőségeket, hogyan tudunk tovább menni...

    * * *
    2008. 06. 08.
    A por miatt nem látni a napot, csak az emberek miatt tudni, hol vagyunk. Fejlődő, jellegtelen város, minden van, de a városokon kívül szinte sehol nincs szilárd burkolatú út.

    * * *
    2008. 06. 05.
    Pakolás, indulás este. 3 nap alatt 1.800 kilométer, kopár hegyek 1.500 és 2.700 méter között. Csak néhány település, jurta, emberek alig voltak. Érdekes az élővilág, teve, jak, keselyű - és a helyi nomád nép. Ezen a tájon nem sok európai járt eddig.

    * * *
    2008. 06. 04.
    Elindultunk Ulanbatorba, csak köves autónyomok, 12 kilométer 2,5 óra alatt. Vissza Olgiyba. A bolt előtt találkoztunk egy nővel - Budapesten tanult -, segített, teherautóval megyünk a fővárosba.

    * * *
    2008. 06. 03.
    Reggel reptér, délután már Bayan-Olgiy (Mongólia), holdbéli táj, 1800 méter magasan. Kazahok, mongolok, sok fotótéma.

    * * *
    2008. 06. 02.
    Délelőtt 10-re Oskemenbe értünk, alvás a focistadionban.

    * * *
    2008. 06. 01.
    1 hét híján 3 hónapja vagyunk úton, és már csak 2 nap Kazahsztán. Az utolsó 20 kilométer már hegyek között vezetett Tavrija (Tavricseszkoje) faluba. Útközben volt porfúvás és mindenféle szél, szóval változatos volt. Egy család vendégszeretetét élvezzük. Kazah ételt, besparmakot főztek, ami éppen ló és birkahús egy hatalmas tálon, főtt tészta alapra tálalva. Kézzel, tehát 5 ujjal kell enni, nagyon ízletes...
    Még 50 kilométer Oskemen (Ust Kamenogorsk), a bányászat egyik központja itt Kelet-Kazahsztánban, ők úgy mondják, itt minden fém megtalálható a Mengyelejev féle periódusos rendszerből, ami használható és értékes.

    * * *
    2008. 05. 31.
    Túl jól sikerült a pavlodari bemutatkozás. Nem engedik, hogy egyedül menjünk, és végig kísérnek minket a rendőrök. Ma rekord meleg volt, 39 fok. Az Irtis folyó egyik mellékágának hűs vizében deleltünk, kristálytiszta volt a Shar vize, de rendőrök még a vízbe is jöttek velünk... Nekik is jólesett a hűsölés.
    62 kilométert bírtunk, azután úgy döntöttünk, hogy holnap inkább korábban indulunk, egy útszéli vendéglős felajánlotta, töltsük ott az éjszakát. Elfogadtuk a meghívást.
    A rendőröket odarendeltük reggel 6-ra.

    * * *
    2008. 05. 30.
    A nap végére hátszelünk bevitt minket Semeybe (Szemipalatyinszk), a rendőri felvezetés pedig a főtérre, a polgármesteri hivatalba. Szinte szokásos tévé- és újságriport, és egy elöljáró által dedikált Kazahsztán képeskönyv volt a jutalmunk, ami annyira hiányzott, mint egy hátbaverés... Cipeljük ezt is a többi kacattal együtt, amit emlékbe adtak. Van például egy kínai műanyag galambpár... ráadásul csőröznek - ez annyira ronda, hogy visszük vissza Kínába, de a csomagban mindig belefúródik valamibe, múltkor a kenyérből csinált öntőformát...

    * * *
    2008. 05. 29.
    Fél nyolckor már várt ránk a tükörtojás és kávé. Újabb rendőri kíséret, kicsit terhes nekünk, de a kazahok nagyon fontosnak érzik, hogy segítsenek az idegeneknek - főleg a sportkövet mint mi, nagyon nagy tiszteletnek örvend. Ezúton is köszönjük a MOB-nak és dr. Nagy Zsigmondnak az ajánlólevelet, ami nagyon sokat segített eddig és reméljük fog még az út során.
    Rendőrök ma is váltott autóval, de egész nap vigyáztak ránk, ebédre is meghívtak, és a szállásunkat is elintézték Semenovka faluban.
    Reggel 8-ra jönnek és kísérnek tovább. 5200 kilométert tekertünk eddig.

    * * *
    2008. 05. 28.
    Interjú a pavlodari Irbis TV híradó műsorának, majd rendőri felvezetés ki a városból. Azután meglepetésként közölte a rendőr, hogy egész nap vigyáz ránk az úton. 35 fok meleg, kegyetlen nap volt. 123 kilométer után értünk Akku (Lebyazhin) falucska motelnek nevezett kempingjébe, ami nem volt más mint egy vasgyűjtő telep. Tudtunk volna venni kb. 30 ezer forintért egy 1969-es Gaz teherautót, működőképes állapotban... Vacsora és újságriport, fényképezés az itteni rajonnaja gazeta (körzeti hírmondó) számára.

    * * *
    2008. 05. 27.
    Az a szó, hogy szélcsend, a kazak nyelvben nem létezik... Szembeszél délig, azután kicsit csökkent. Délben egy kis faluban az út mentén kaptunk 1000 tenget egy kazah úrtól, akinek nagyon tetszett, hogy idáig tekertünk, és még a fején lévő tubetejkát is nekünk adta ajándékba. Estére beértünk Pavlodarba, és a szokásos módon megkerestük a polgármestert szállás ügyben. Segített, és holnap TV felvétel is lesz, amikor megyünk ki a városból. Ma csak 107 kilométer sikerült...

    * * *
    2008. 05. 26.
    A táj változatlanul sík sztyeppe - hátszél, és haladunk keletre. 130 kilométer tekerés után Karaszor településen egy iskola osztálytermét sikerült kibulizni estére szállásként, amiért egy közös fénykép volt az ár, az igazgatóval és a műszaki segéderővel.

    * * *
    2008. 05. 25.
    Rekord távot, 147 kilométert mentünk, mert nem volt település. Éjszaka Tortkuduk kis falu mellett, az útszéli "kafesziben" aludtunk, ahol üzbégek adtak szállást. Reggelre eltűnt mindenki, ott maradtunk két kutyával az üres házban, így kávéztunk és reggeli nélkül indultunk tovább.

    * * *
    2008. 05. 24.
    Hajnali 5-kor indultunk, Léna gyomorrontás után bírta a napot. Este Novomarkovkába értünk, szállásunk a polgármester testvérénél volt. Egész nap hideg szembeszél.

    * * *
    2008. 05. 20-23.
    Astana és várakozás, végre 23-án megkaptuk az útlevelünket a módosított vízummal és holnap hajnalban tovább indulunk keletre, Mongólia felé.
    Nagyon sokat köszönhetünk a követség vezetőjének és minden munkatársának a segítségért, amit itt tartózkodásunk alatt kaptunk.
    Délután hatalmas vihar vonult végig a fővároson, reméljük holnapra visszatér a napsütés és végre haladhatunk tovább, újabb élmények várnak ránk még Kazahsztánban a hátralévő 1000 kilométeren.

    * * *
    2008. 05. 19.
    Sikerült elintézni a regisztrációs kártyánkat, így egy gonddal kevesebb, amit meg kell oldani itt Astanában. Ha minden jól megy, a hét közepén tudunk indulni tovább Mongólia felé. Előreláthatóan június első hetében érjük el a határt.

    * * *
    2008. 05. 18.
    Még egy meglepetés: olajbogyó és pezsgő reggel... Léna korán kelt, hogy intézkedjen... köszönöm. És a sok jókívánságot is, amit kaptam.
    Várunk, mert ebben már van gyakorlatunk...

    * * *
    2008. 05. 17.
    Napsütésben készül egész Astana az "európai napra", amit a jövő hét végén rendeznek. Magyar táncosok is lesznek az itt nagy eseménynek számító rendezvényen.
    Nem gyakori, hogy az ember külföldön ünnepli születésnapját, de nagyon jól esett, mert Léna és a konzul első megbízottja este egy pohár pezsgővel köszöntött ez alkalomból.

    * * *
    2008. 05. 16.
    Különleges ebéd, egy magyarosan elkészített lópörkölt volt a mai ebédünk magyar barátunk, Muzsik János és felesége, Karligas jóvoltából. Léna és János földiek, így sok közös téma mellett sok információt kaptunk a kazah népről és szokásaikról a délután folyamán.
    Még mindig Astana...

    * * *
    2008. 05. 15.
    Egy magyar üzletember, Muzsik János úr közbenjárásával az országos Astana TV készített velünk interjút. A médiacsoport rádiójában is hallható lesz egy beszámoló rólunk. Az idő javul, 31 fok volt ma délután.

    * * *
    2008. 05. 14.
    Astana hatalmas ütemben épül. Az orosz időkben Celinograd volt a neve, kb. 50 ezer lakossal, a búzatermelés központja volt. Ma közel 700 ezer ember él a városban. A közlekedés katasztrófális, sok esetben rendőrök irányítják a forgalmat, és gyakorlatilag egy-két buszjáraton kívül nincs városi tömegközlekedés, ami nem túl korszerű... Bringást is csak kettőt láttunk.

    * * *
    2008. 05. 13.
    Mikor Kazahsztánba lép a külföldi, a belépésnél kap egy regisztrációs lapot, amit ha 5 napnál tovább marad, be kell vinni a bevándorlási hivatalba, és érvényesíteni kell.
    Léna regisztrációs lapja eltűnt az egyik igazoltatásnál. Most ennek a pótlására és a kínai vízumra várunk Astanában, a követség tanácsára, mert Mongóliában nehezebb lenne intézni az ügyet.
    Városnézés a 10 éves fővárosban, és nyári meleg: 28 fok!

    * * *
    2008. 05. 12.
    Éjszaka elvonult a vihar, ugyan hatalmas sártengerré változott a kis falu, de kisütött a nap és a szél is csendesült kicsit. Telefonon beszéltünk az astanai magyar képviselővel, aki nagyon készségesen segített, értünk küldte egyik megbízottját. Kellemes meglepetés volt, mert kazah és mégis szinte tökéletesen beszélt magyarul.
    A magyar hivatal vendégszobáját kaptuk éjszakára, vacsorát és kirgiz bort, hogy jobban aludjunk. Astanában, a fővárosban leszünk holnap is, mert pihenünk egy napot.

    * * *
    2008. 05. 11.
    Végre szembeszélre ébredtünk, már nagyon elkényelmesedtünk a sok hátszeles szakaszon. Az óra szerint a maximális sebességünk 13 km/h volt, az átlagsebesség nem érte el a 10 km/h értéket.
    Estére el is értünk egy kis falut, Pokrovkát, Astana előtt 70 kilométerrel, ahol a középiskola egyik termét kaptuk meg szállásnak. Itt vagy nem volt óra 20 éve, vagy csak nem szóltak nekik, hogy megváltozott a világ, ugyanis az oktatótablók a frontharcot és lövészárokásást szemléltették, a fogason pedig fából készült 65 mintájú géppisztoly lógott.

    * * *
    2008. 05. 10.
    Lehajtott fejjel tekertünk egész nap a szél és a szembejövő autók dudálása miatt. Van aki azért dudál, mert tetszik neki a két bringás, van aki azért, mert zavarja, hogy mi is az úton vagyunk. Ebéd pihenő után egy autó megállt, kiszállt a két utas, kezünkbe nyomtak egy palack ásványvizet és 2.000 tenget, ami kettőnknek 2 ebédet jelentett, lefényképeztek és továbbmentek. Nagyon jól esett a víz is és a segítség is. Astrahanka sporttitkára intézett esti szálláshelyet kedvezményesen... Még mosógép is volt...

    * * *
    2008. 05. 09.
    Reggel nem hittünk a széljelzőnek, azt hittük, csak helyi szél, de mikor kiértünk az útra, tényleg hátszél volt, így tudtunk haladni délig majdnem 60 kilométert Atbasarig. Megálltunk a pályaudvarnál és egy csecsen származasú embertől kaptunk "brindza" túrót, és egy dedikált képet, amit addig készített a helyi fotólaborban, amíg ebédeltünk. A piac teljesen kínai volt, de a sasliksütő kazah. Ebédre vendégei voltunk, mert itt nincs külföldi, és mindenkinek nagyon tetszik az utazásunk. A mai nap Marinovka a szállásunk, az állomasfőnök házában, vacsora és ágy. 130 kilométer a mai táv.
    Eddig valóságban tekertünk 4400 kilométert és Kazahsztánban hátra van még 1300 kilométer.

    * * *
    2008. 05. 08.
    Kazakskaja kis faluba értünk az egész napi szembeszél után, alig mentünk 70 kilométert. A vasútállomáson, az irodaépületben kaptunk szállást. Kicsit egyszerű, kicsit hideg, de érdekes hely, egyedül voltunk és hazai ízeket élveztünk. Tasakos leves...

    * * *
    2008. 05. 07.
    Szél és sztyeppe továbbra is. A Krasivoe nevű kis helyen egy egész házat kaptunk estére, fát gyűjtöttünk, és fűtöttünk, mert az éjszakák még hűvösek. Itt a központi fűtés olyan, hogy a házak konyhájában van egy tűzhely, amin főznek is, és a kazán szerepét is betölti. Ma is csak 90 kilométer, de haladunk.

    * * *
    2008. 05. 06.
    Végtelen puszta, erről nem lehet többet mondani, a valamikor virágzó kolhozgazdaságok ma már csak romba dőlt falvak, a betelepített nemzetek megélhetés hiányában elvándoroltak. Kovylnayában, ahol 200 ember sem él, van egy igazi fiatal, de hamisítatlan kályhaezüst Lenin. A szembeszél miatt csak 90 kilométer, de az élmény miatt megérte.

    * * *
    2008. 05. 05.
    Irány tovább kelet, küllőcsere délben ismét, most Léna kerekében. Útközben minden településen készülnek a Győzelem Napjára, festenek, takarítanak, mint az orosz időkben. 120 kilométer után estére elértünk egy Kojbagar nevű kis faluba és meglepetések vártak... Egy holland-kazah mezőgazdasági cég vendégházában kaptunk éjszakai menedéket, ahol európai körülmények között sikerült fürdeni és mosni, ami nagy szó ennyi idő után...

    * * *
    2008. 05. 04.
    Kustanajból elindultunk ismét kelet felé. 2 órás munkával sikerült a hátsó kerekemet rendbehozni, így eljutottunk Lavretyenkva kis faluba, ahol kaptunk szállást éjszakára. Elvonult a rossz idő és a hátszél is kedvez.

    * * *
    2008. 05. 03.
    Változatosan telik a nap, a szél folyamatos, 4-5 fok hideg van, az utak pedig inkább rosszak mint jók. Estére Kustanajba értünk, ahol a polgármesteri hivatal ma nem üzemelt, de a polgármester intézett nekünk szállást, és találtunk egy netcafét is. 4 nap után még fürdeni is tudunk. Holnap keresnünk kell egy bringás boltot, mert kiszakadt egy küllőm a felniből, ugyan még bírja, de át kell fűzni.
    Külön köszönet Kustanaj polgármesterének a mai szállásért.
    Thank you for the accomodation and everything to Akim of Kustanaj.

    * * *
    2008. 05. 02.
    A sztyeppének vége lehetne már... Olyan területen tekertünk, ahol a 80-as évek közepén virágzó kolhozok működtek, a lakosság összetétele pedig a szocialista időkben történt betelepítések miatt nagyon változatos. Örmények, grúzok, azeriek, és még németek is laktak ezen a vidéken. Most csak kihalt falvak, összedőlt épületek maradtak. A faanyagokat a hideg, sokszor -40 fokos hidegben fűtésre használták, a gépeket és minden vasanyagot pedig összegyűjtik és eladják a kínaiaknak. Ebből élnek, az élelmet pedig a háztáji gazdaságból oldják meg. Más kereseti lehetőségük nincs...
    Az utak állapota, hát az borzasztó. Ma egy azerbajdzsán család fogadott be, akik 20 éve élnek a Shunkurkul nevű településen, ahol 7 házban lakik 40 ember, és akkora volt estére a szél, hogy a teheneket is behozták a mezőről, mert felborultak volna.

    * * *
    2008. 05. 01.
    Ünnepnap május elseje, mindenki dolgozik. Bestobe a mai szálláshelyünk, elég érdekes, mert ez egy munkásszálló, ahol a vendégmunkások szoktak aludni, de jönnek-mennek az emberek és nem tudjuk, hányan leszünk éjszaka. A táj még mindig végtelen pusztaság, a vendégszeretet határtalanul nagy, mindenki szívesen lát minket teára, ebédre és szállásra.

    * * *
    2008. 04. 30.
    Zhailma 500 lakosú falu, az egész napi szembeszél és kora tavaszi idő után a polgármester vendégszeretetét élveztük. Kacsát vágtak és a vacsorához még vendégeket is kaptunk, az iskolaigazgatót és a helyi orvost.

    * * *
    2008. 04. 29.
    Néhány napig nincs térerő, így Léna vezetékes telefonon beszélt Krisztivel, aki megosztja velünk a lényeget:

    "A sztyeppe közepén vannak, a világ végén, egy TSZ központ szerűség a szállásuk, ott van vonalas telefon így tudtunk beszélni. Hideg van, 8-10 fok, és hideg szél fúj, ennek ellenére 120 km-t mentek ma. Rengeteg szurikáta féle állat van a sztyeppén, ott szurkinak hívják őket. A szállásadójuk azt mondta, hogy amerre haladnak csapatostól lesznek, nem félősek, elfogadják az ételt is és fütyülnek egymásnak, Léna teljesen el van tőlük ájulva. (...)"

    Kiegészítés a május 1-jén érkezett e-maillel:

    Sajnos nem láthatjuk a vendégkönyvet, csak a napi beszámolókat írjuk szerény kis utunkról Ázsián keresztül. Multikulturálisan nagyon érdekes élményben volt eddig részünk...
    Nap mint nap meg kell tennünk a távolságot, meg kell küzdeni a széllel, ami itt a legnagyobb ellenségünk, az úttalan utakkal, és azzal, hogy két település között nem ritka a 80-100 kilométeres távolság, így mindenre fel kell készülnünk, ivóvíz és élelem beszerzése, este pedig a szálláskeresés, mert ezen a vidéken nincsnek szállodák, sem kempingek...
    Utunk során sok esetben váratlan helyzetek merülnek fel, amit itt a helyszínen megoldani sokkal nehezebb, mint Európában, ezt csak az tudja, aki járt már Keleten, vagy Ázsiában. Erre legjobb példa az orosz vízum kerdese... lesz vagy sem.
    Üzenet innen a sztyeppek végtelen világából, azoknak, akik úgy bírálják a másik embert, hogy az nem is tud védekezni. Kérem olvassák el április elsejei gondolatainkat, melyet nem áprilisi tréfának szántunk, akik pedig minket védenek, nekik köszönet...

    * * *
    2008. 04. 28.
    95 kilométer, Komszomolszkoje. Elöljárók és az egész iskola fogadott minket, sütöttek kenyeret és aláírást kértek sokan. Utoljára itt idegenként az orosz sereg járt, és egy-két eltévedt utazó.

    * * *
    2008. 04. 27.
    140 kilométer, hátszél Karabutakig, nem volt térerő. Útközben csak egy település volt, mindenfelé a végtelen sztyeppe.

    Május 1-jén helyreállt az e-mail kapcsolat, a friss üzenetekkel utólag bővítettük az eddigi híreket:

    Karabutak 3000 lakosú kis falu, nincs telefon térerő és nagyon kazah minden. A polgármester 50 kilométeren keresztül kísért minket autóval a faluig. Egyházi szállást kaptunk, elég egyszerű, de van minden. A faluban csak egy aszfaltozott út van, a többi mind homok. A gyerekek és a felnőttek is kíváncsiak, honnan jöttünk, hova megyünk. Előttünk haladt pár napig egy francia fekvőbringás (rekumbens), aki szintén az olimpiára igyekszik, csak ő Almaty-n (Alma-Ata) keresztül.

    * * *
    2008. 04. 26.
    Reggel 8-kor hét országúti bringás és edzőjük várt ránk, így velük együtt nyomtuk le az első 20 kilométert. Délben egy civil autóból két rendőr és egy civil nő szállt ki, mint kiderült, következő szálláshelyünk képviselői, és estére várnak minket Khromtauba. Jó út és hátszél, az út mellett néhány helyen méter vastag hófoltok voltak, ami az jelentette, hogy nem régen itt kemény tél volt.
    Ebédelni meghívtak vendéglátóink egy útszéli vendéglőbe. Ezek olyan kis "büfék", ahol egyszerűen, olcsón lehet enni, és van egy külön kis terem kb. 10-15 m2 nagyságú ággyal, rajta egy 20 cm magas asztallal, ahol a vándorok még aludni is tudnak evés után.
    Egy épülő házban kaptunk éjjeli szállást és vacsorát.
    Akimatnak nevezik a kazahok a polgármesteri hivatalt, ahol most már mindig előre szervezik a szállásunkat és vacsoránkat.
    Reméljük, továbbra is ilyen kedvesek lesznek.

    * * *
    2008. 04. 25.
    Mai célunk Aktobe (Aktyubinszk) és teljesült minden vágyunk, a polgármesteri hivatal sporttitkára szerzett szállást, autóval vezetett végig minket a szálláshelyünkig a városon, és elintézte, hogy holnap reggel a kazah nemzeti TV készít velünk interjút, 4 sportoló pedig teker velünk egy darabig a holnapi távon. A város, ahol ma vagyunk, Kazahsztán egyik legnagyobb városa. Széles utak, és minden olyan nagy: a terek, a szobrok, az épületek.
    Ebédelni megálltunk egy útszeli "kafeci"-ben és beszélgettünk a tulajdonossal. Végül nem engedett fizetni, mert nagyon tetszett neki, hogy bringával jöttünk idáig és megyünk tovább Kínába. Szinte minden autóból fényképeznek, integetnek és dudálnak, mert itt a külföldi ritka, ráadásul az, hogy kerékpáros.
    Irány kelet, Khromtau...

    * * *
    2008. 04. 24.
    92 kilométer szakadó esőben, úttalan utak, mindenki dudál, fényképez. Oktjabrskban már várt a polgármester újságíróval, szállással. Mindenki tud rólunk, a kazahok kedves emberek.

    * * *
    2008. 04. 23.
    Shubarkuduk mai szállásunk. 105 kilométer és meleg, sivatagos a táj, kevés a lakott település. Útközben egy Zsiguliból két mongol üdvözölt és hívott ebédre. Minden OK.

    * * *
    2008. 04. 22.
    Végtelen sztyeppék, települések kb. 60-100 kilométerenként. Út nincs, az autók is a homokban mennek. Vadlovak - és már meleg van: kb. 22-26 fok. Shagiz után 60 kilométerrel alszunk.

    * * *
    2008. 04. 20.
    Belekóstoltunk ma az igazi kazah sivatagos sztyeppe útviszonyaiba. Először csak felére csökkent az út szélessége, azután el is tűnt... A teherautók által kitaposott homokos utakon nyomtuk tovább a végtelenbe.
    Egész napi tekerés után végül megtaláltuk a jó utat, mindenki megállt, segített, és lefényképezett minket. Egy kőolajtöltő állomás főnöke látott vendégül minket. Vacsora, szállás, és még hideg sört is hozott estére. Mai szállásunk Zsemenszor.
    A következő napok kemények lesznek, mivel kevés a lakott település, és amerre ellátunk, csak a sivatagos sztyeppe...

    * * *
    2008. 04. 19.
    Atyrauból ma reggel indultunk Dossor felé, de annyira nagy volt a szembeszél, hogy 1 óra alatt alig 10 kilométert sikerült menni. A mai szakaszon csak egy kanyar volt, az is enyhe, mintha vonalzóval rajzolták volna. Egész nap csak a sivatag, egy benzinkút volt az összes emberlakta terület.
    Esteledni kezdett és kicsit aggódtunk, hol fogunk éjszakázni...
    Messze a távolban megláttunk két házat, ami - mint később kiderült - zarándokhely és egy tanya. Kazahok lakják és behívtak teára, vacsorára, és éjszakára. Itt már nincsenek bútorok és felesleges dolgok a házban, földön ülnek és alszanak... Mi is.
    Annyian voltunk, hogy két turnusban ettünk, rizses csirkének megfelelő volt a vacsora.
    Kazahsztán eddig olyan, mint egy dokumentumfilm...

    * * *
    2008. 04. 18.
    Minden gond nélkül megérkeztünk Atyrauba hajnali 4-kor, összeszereltük a bringákat és bementünk a magyar 200-as szállóra, ahol reggel hatkor kerültünk ágyba, és kipihentük magunkat a hazai személyzet jóvoltából, akik már 20 éve élnek itt. Délben olyan szembeszélben mentünk be a városba, hogy 10 km/h volt a sebességünk sík úton. Felfedeztük a kazah lehetőségeket és nagy sikert arattunk a jelenlétünkkel, mindenki dudált, integetett, és sikert kívánt az úthoz. Tanácsokkal láttak el a kazahokkal kapcsolatban, merre menjünk, hogyan viselkedjünk.
    Reggel átlépjük Európa és Ázsia határát az Ural folyónál.
    Még egyszer köszönet a kijevi magyar nagykövetség dolgozóinak a sok segítségért.
    Innen már nem lesz e-mail, csak sms.

    * * *
    2008. 04. 16.
    60 napos kazah vízum és holnap esti indulás Gurjevbe (Atyrau), minden elintézve...
    Több mint 30 nap után tudtuk kimosni felsőruháinkat a kijevi követségi dolgozók segítségével, mondhatom mennyei érzés tisztább ruhában lenni. Ez azért nagy esemény, mert így érzi az ember, milyen megbecsülendő az otthoni luxus. Kazah területen kb. 3.000 kilométer vár ránk.

    * * *
    2008. 04. 15.
    Úgy néz ki, legalább a kazahok segítőkészek, mert kedden délelőtt sikerült módosítani a 30 napos vízumot 60 naposra. A kazahsztáni szakasz kicsit hosszabb lesz, mert Uszty-Kamenogorszkig tekerünk, így több mint 3000 kilométert teszünk meg ebben az országban.
    Ebédmeghívást kaptunk a követségtől, reméljuk hazai ízeket kapunk a sok tasakos leves után...
    Karbantartás a bringákon, küllőcsere, sárvédőjavítás, mosás a délutáni program.

    A képen az orosz nemzeti csoda, melynek működési titkait - ami vetekszik bármelyik NASA-fejlesztéssel - sikerült kicsempésznünk az egyik kereskedelmi egységből, és lefényképezni az utókor számára. Hihetetlen, de igaz, hogy a 21. századi digitális, árszorzós mérlegek mellett mindenhol használják a népi néven csak "szcsoti"-nak nevezett golyós számológépet.

    * * *
    2008. 04. 14.
    Kijev, reggel a Dnyeper partján szikrázó napsütés. A reggeli városkép, akár Európa bármelyik nagyvárosában: iszonyatos a csúcsforgalom. Biztonsági okokból a bringákat és a cuccunk nagy részét a követségen hagytuk. Kipróbáltuk a metrót, amivel játék a közlekedés, mert műanyag zsetonnal működik, és "környezetbarát közlekedési eszköz a szabadság vándorainak".
    Saját garázst kaptunk a követségen - így együtt alhatunk a bringákkal -, ahol csütörtökig maradunk, és Misi bácsi mindenben segít.

    * * *
    2008. 04. 13.
    Eső, szél, mindez szemből, egészen Kijevig. Egyből megtaláltuk a Magyar Követséget, ahol nagyon kedvesek voltak és forró kávét is kaptunk, ami nagyon jólesett a viszontagságos nap után. Sajnos a követségnek nincs vendégszobája, ezért a város túlsó oldalán kaptunk szállást. Találtunk egy hamisítatlan ukrán diszkontot, és olyan vacsorát készítettünk, hogy Horváth Rozi is könyörgött volna a receptért. Holnap újra a tekerős hétköznapok, ügyintézés.

    * * *
    2008. 04. 12.
    Április 12. az űrhajózás ünnepe itt a Szojuzban.
    90 kilométert mentünk, Kagarlik a mai szállásunk. Lenin gránit, és ül a város közepén.
    Kijev már csak 80 kilométer. E-mail ott már OK.

    * * *
    2008. 04. 11.
    Még mindig csak sms:

    Nyugalmas nap volt, megtanultuk, mit kell enni: tükörtojás sült krumplival, ezt nem tudják elrontani. És természetesen a levesek: borscs, szoljanka - ez a nap erről szólt. Este Gorodiscse városában. Túl vagyunk 2.000 kilométeren.
    E-mail még nincs, de megírtam minden napot, majd küldöm Kijevből.
    Az orosz rock- és popzenével vallat a KGB.

    * * *
    13-án megjöttek az e-mailek is, az elmúlt három nap eseményeit ezek alapján frissítettük:

    2008. 04. 10.
    Kirovográd, hajnali 4 óra, karambol a szálló előtt, jó buli volt, utána alig aludtunk. Reggeli a piacon: lángos, majdnem mint otthon. Hátszélben suhantunk egész nap Alekszandrovkáig. Mindenkinek más jut eszébe a magyar zászlóról, egy helyi orvosnak például Koós János... És a Ferencváros... Itt kaptunk egy annyira giccses csokolózó gipsz galambpárt, hogy a porcelán Lenin csak ipari tanuló hozzá képest. Ezt kell Pekingig vinni.
    Kamianka a mai szálláshelyünk, ahol a Lenin-emlékmű lábánál sört iszogattunk, és a buzgó rendőrök bevittek az őrsre. Sikerült megbeszélni a nacsalnyikkal, hogy óvadek ellenében szabadlábon védekezhetünk. Megúsztuk... Legközelebb 20 nap zárka, azt ígérték. E-mail megy majd.

    * * *
    2008. 04. 09.
    Reggel 8-kor találtunk egy színvonalas magazint, ahol a főnöknek volt internet kapcsolata és olyan alkoholszintje, mint a Mont Blanc... Mindenki iszik, mintha kötelező volna.
    Megnéztük a világ híreit. Estére Kirovográdba értünk, ahol a "Város Szíve" szállodában kaptunk éjszakai menedéket, a bringát pedig a pincében helyezték el. Itt működött a valamikor jobb napokat is megélt hotel háttérországa, mosoda, karbantartó részleg, raktár. Azt hiszem, a National Geographic operatőre sem látott még ilyet.
    Még kb. 3 nap, 280 kilométer. Eddig 1.900 kilométer a táv.

    * * *
    2008. 04. 08.
    Egy kis kárpótlást kaptunk a tegnapi rossz időjárás miatt. A szelet hátulról kaptuk, lejtős és tükorsima út, és egy láncszakadás... A hibát gyorsan elhárítottuk és az ideális körülmények miatt gyorsan elértük a mai célunkat, Bobrinecet.
    Itt is lakik egy aranyszínű Lenin, pont a tűzoltók mellett. Megmutattuk az ajánlóleveleinket a tűzoltóknak, és megszületett velük a druzsba. Szállást kaptunk egy kollégiumban, azután következtek az érdekes dolgok... Elmentünk egy étterembe, ahol a két tűzoltó kísérőnk meghívott egy sörre... Fél óra múlva megérkezett három nem hétköznapi figura, mint kiderült: keresztapu, a rendőrfőnök és a tűzoltóparancsnok. Oda kellett ülni az ő asztalukhoz és a druzsba kedvéért vodkát is inni velük, pedig nem szeretjük... Csak nehezen tudtunk elszabadulni, mert nagyon tetszett nekik a küldetésünk, és Puskás Öcsit is ismerték.

    * * *
    2008. 04. 07.
    Esőre ébredtünk... Megint... Vártunk két órát egy Novaja Odesszai kocsmában, míg csillapodott az eső, azután nekivágtunk az útnak. 45 kilométer egyetlen település nélkül, zuhogó esőben.
    Yelanets 6000 lakosú kis falu. Van polgármestere és egy 3 méteres Lenin-szobra, mindkettő a jövőbe mutat. A hölgy fogadott minket (Lenin nem), és a helyi kollégiumban adott szállást éjszakára. Itt még csak 1950-et írnak, de mindenhol nagy szenzációként fogadnak minket.

    * * *
    2008. 04. 06.
    A kép egy emlékparkban készült az Afganisztánban elesett orosz katonák emlékére. Indultunk volna, de magyarul ránk köszönt két beregszászi magyar, akik a trolibuszról meglátták a magyar zászlót. Mikolaivban dolgoznak egy építkezésen. Meghívtak egy sörre, jót beszélgettünk délután 1-ig... kicsit késve indultunk el.
    Útközben egyre több emlékmű van a Szojuz-korszakból. Mikor elértük mai célunkat, Novaja Odesszát, alig hittünk a szemünknek: egy 8 méteres rozsdamentes géppisztolyos katona ordítva rohant a semmibe a dombtetőn. Ez eddig a legjobb háromban benne van...
    A szél miatt ma csak 50 kilométer volt a táv.

    * * *
    2008. 04. 05.
    Változóan felhős idő, néhol kisüt a nap, 3-8 fok várható, enyhe nyugati-délnyugati szél kisebb lökésekkel... Akár egy meteorológiai jelentés is lehetne.
    Napközben kipróbáltuk a házias ukrán konyhát, borscs, szoljanka, saslik, egészen ehető ételek. 82 kilométer után Mikolaivban megismertük Viktort, aki Odesszában végzett a tengerészeti akadémián. Önként ajánlotta fel üres lakását, ahol 10 nap után megfürödtünk, és kimostuk a ruháinkat.

    * * *
    2008. 04. 04.
    Végleg otthagytuk Odesszát és az úttörőket.
    Esett az eső, sár mindenhol, a környezetvédelem, na az itt nem ismert fogalom. Szemetelnek, és nekik nem tűnik fel, mert itt ez a természetes. Az üzemek, amelyek még működnek, az talán... 1960...
    Ahogy távolodtunk a nagyvárostól, átalakult az autópark is, mondanom sem kell, mint egy közlekedési múzeum...
    Koblevo kisváros a tengerparton, ahol most járunk 1600 kilométernél. Szinte hihetetlen, most egy idős hölgy (Babuska Taijszja) adott szállást, meleg van, fürdőszoba, ami ezen a vidéken nem megszokott.
    A mindennapi szálláskeresés a legnagyobb feladat az út során...

    * * *
    2008. 04. 03.
    Ígéretesnek indult a nap, mert tegnap az odesszai orosz konzulátoson papírokat kellett kitölteni és úgy nézett ki, sikerülni fog a vízum elintézése. Odaértünk és láttuk, ma nincs ügyfélfogadás...
    Kis várakozás után beengedtek, de kb. 2 óra várakozás után kijelentették, hogy csak akkor kaphatunk vízumot, ha kíséretet szervezünk magunknak, vagy utasítást kapnak Moszkvából a vízum kiadására. Mindkét feltételnek annyi esélye volt, mint annak, hogy a ló beszél. Közben beszéltünk a kijevi és moszkvai magyar konzullal telefonon, de segíteni ők sem tudtak. Egy halvány remény megcsillant, hogy ha vonatjegyet veszünk, akkor adnak 3 napos vízumot, ez ott dőlt meg, hogy a vonatút több mint 3 nap, és csak átszállásokkal oldható meg Kazahsztánba jutásunk. Maradt tehát a végleges verzió: bringa Kijevig, onnan repulő Gurjevbe (Atyrau-Kazahsztán). Rövid tanakodás után megvettük a jegyet, és vissza csendes kis otthonunkba, a táborba, ahol már integetve fogadott a sok kis lelkes pajtás.
    Holnap végre indulunk Kijev felé...

    * * *
    2008. 04. 02.
    "A tánc felmelegít, a nevetés élénkít, a dal vezeti lelkedet!" címmel tartottunk táncos, komikus délelőttöt a vidám úttörőknek. Igaz, vízumunk még nincs, de kirobbanó sikert aratott előadásunk.

    * * *
    2008. 04. 01.
    Esti fürdésünk felöltözve, jelszó: retro. Az itt nem ismert, mert ez maga a valóság. Egy meleg szobából, gép előtt ülve viccesnek tűnik mindez, de biztosan sok kis úttörő átélte ezeket a pillanatokat, amit mi is nap mint nap átélünk.
    Megküzdünk egy más kultúra viszontagságaival, de ezt csupán magunk jószántából tesszük, nem azért, mert bárkitől bármit is várnánk cserébe. A célunk, hogy eljuttassuk a magyar zászlót Pekingbe, az olimpiára, csak személyes tiszteletadás a sportnak, és egy életre szóló émény az életünkben, nem egyéb.
    Aki ebben segítséget nyújt és nyújtott, erkölcsi vagy más formában, ezúton mondunk köszönetet. Bárkinek lehetősége van életében arra, hogy azt csinálja, amit szeret, így kívánjuk azt, hogy mindenki meg tudja valósítani álmait a jövőben.
    Léna és Gézabá

    * * *
    2008. 03. 31.
    Esemény zérus, az eső ömlik és hideg van. Délutan Juhász Sanyi telefonált, lesz vízum, csak április 1. itt ünnepnap és nem dolgoznak a konzulátuson. Várunk tovább és már tiszteletbeli úttörőknek is fogadtak minket.

    * * *
    2008. 03. 30.
    Az már világos, hogy őslakosok vagyunk Odesszában, de az, hogy már 3 kutya is tartozik hozzánk, az nem hétköznapi.
    A tábor olyan, mint egy sziget az óceánban, pillanatok alatt lerombolja a pénz, s utána gazdag sivatagként már csak emlék marad a jelenben.
    Ezek rodini gondolatok az utókor számára...
    Holnap már vízumosok leszünk talán.
    Üdv Bende kapitánynak, a fiatal tengeri medvének!

    * * *
    2008. 03. 29.
    Ezt ma találtuk, elég hiteles már első látásra is. A blues őshazája lehet, hogy nem is Amerika? Vagy csak gyorsan forog a Föld. Mint tegnap, ma is várost néztünk, már majdnem hogy mindenkit ismerünk, a rendőrt, a postást, a villanyszerelőt...

    * * *
    2008. 03. 28.
    Reggel köd, 2 fok, azután megszánt minket az időjárás és kisütött a nap. Várost néztünk, már régi ismerősként üdvözöl a helyi lakosság. Nagyon régen voltunk úttörőtáborban, estére megvalósult az álmunk, mert itt alszunk. Kicsit elhanyagolt, de nem is csoda, 1968 óta nem volt gyerek. A fűtőtestet is akkor gyártották... jó a feeling.

    * * *
    2008. 03. 27.
    A várakozás a legrosszabb dolog. Talán megoldódni látszik az orosz vízum kérdése, azon dolgoznak, hogyan tudják megoldani a biztonságunkat egy kísérettel a kazah határig, erre kell várnunk. Ma kicsit melegedtünk a tengerparti napon, jól esett a sok hideg után.

    * * *
    2008. 03. 26.
    Kényszerből ma havazásban várost néztünk és orosz térképet kerestünk, végül is sikerült vásárolni, de még várunk a vízumra és közben megterveztük az útvonalat. A tehénnel a sétálóutcán találkoztunk és nagyon örült nekünk. A cuccunk jól működik, nem áztunk át, csak kicsit hideg van. Köszönet a Lafumának és a Vaudenak...

    * * *
    2008. 03. 25.
    Ma pihenőnapot tartottunk, Odesszában tekeregtünk, megnéztük a kikötőt, a "Francia bulvárnak" nevezett körutat, ahol a 30-as éveket idéző, egykor csodálatos rezidenciák követik egymást. Fejlődő város, tele új, épülő toronyházzal. Az orosz konzulátus mellett egy autószalonban megcsodáltuk Sztálin utolsó szolgálati ZIM autóját és egy 1960-as kiadású gyári állapotú Volgát. Talán holnap már megoldódik a vízum...

    * * *
    2008. 03. 24.
    Zil, Moszkvics, Zsiguli, Volga, ez a repertoár... Mindenki csodálkozva néz ránk, nem értik hogy világít a lámpa, ha nincs dinamó. Ez hatalmas piac. A moldáv-ukrán határon először úgy néznek ránk, mint a kémekre, amikor megtudják, hogy hova megyünk, csak legyintenek. Az ukránoknál is megállt az idő, papírokat töltettek ki és négyszer ellenőriztek mindent. Mjaszka az első falu, itt a piacon zöldségeket és vajat sikerült vennünk, amiből fejedelmi ebédünk volt. Odessza már csak 20 kilométer, és meglátjuk a tengert.

    * * *
    Két dolog biztos: ma van húsvét hétfő, és ezek soha nem lesznek európai gondolkodású emberek. Több mint 1 órán keresztül vitáztunk a szálloda recepcióján, hogy hová tehetjük a bringát. Végül is nem mi jártunk jól. 20 $-ért a parkolóban hagyhattuk a bringát. Agyrém... Most csak várunk reggelig, mi lesz...

    * * *
    2008. 03. 23.
    Léna éjjel rosszul volt a tegnap esti kaja után, de reggelre már összeszedte magát. Óriási 3-as szembeszél, no e-mail. Az ukrán határ még 20 kilométer.

    * * *
    Szerencsére délután helyreállt az e-mail kapcsolat:

    Léna rendbejött majdnem teljesen, iszonyatos szembeszélben tekertünk ma egészen az ukrán határig, Palancaig, ahol egy épülő szállodában - 1960 körül abbahagyták - jutányosan, 10 $-ért ketten szálltunk meg. Hideg van a szobában, a lehelet simán látszik és a víz is jéghideg, de fedél van a fejünk felett. Még 9 kilométer a határ, reggel átmegyünk és irány Odessza... Vízum... Tenger...

    * * *
    2008. 03. 22.
    Cimislea, reggeli a főtéren: ruszli. Lénát majdnem lekapcsolta a KGB, mert fotózott és beszélt a diktafonjára. Egész nap erős szembeszél és minden út felfelé vezet. Zaimban egy vallásos családnál kaptunk szállást és vacsorát. Délután ötkor imádkozás után kaptunk vacsorát és nem volt semmi sör vagy innivaló, csak baracklé...

    * * *
    2008. 03. 21.
    Néha fárasztó az emberek segítőkészsége, így hamar útnak indultunk. Ezen a vidéken a boltokban a számológép még golyós. Vasárnap Odesszába érünk, hétfőn intézzük az orosz vízumot, ha nincs ünnep náluk. No e-mail.

    * * *
    2008. 03. 20.
    Hidegre ébredtünk, -2 fok volt Oltenestiben, még jó, hogy a könyvtár menedéket adott. Lassan elértük a moldáv határt, ahol időalagútba kerültünk. Hatalmas tányérsapkás emberek, négyszeres vámellenőrzés - mint 1950-ben. A moldáviai részen jó utak vártak ránk. Az első benzinkútnál egy kolozsvári születésű házaspárral találkoztunk - akik itt alakítottak céget - és megvendégeltek minket. A mai 60 kilométer nem volt egy csúcsteljesítmény, de Onestiben minden orosz nyelvtudásunk előjött négy sör után. Jura és Kosztya örök barátsága és vendégszeretete ellenére a szegénység iszonyatos, és reggel is csak 0 fok volt a lakásban.

    Kelet felé haladva az e-mail kapcsolat már nem igazán működik, így a fiúk 22-én sms-ekben küldték el az előző három nap történéseit.

    * * *
    2008. 03. 19.
    Tegnap egy idős néni házában aludtunk, ahol reggel 2 fok volt és csöpögott a plafonból a víz. Iszonyatos szegénység van ezen a moldvai területen. Az idő ma kegyes volt hozzánk, mert sütött a nap és haladni is tudtunk. 85 kilométer után értünk Oltenesti faluba, Husi előtt 20 kilométerre, ahol kalandos módon ismertük meg a polgármestert, de a sok várakozás után most melegben a könyvtárban rumosteázunk. Már csak 35 kilométer Moldávia.

    * * *
    2008. 03. 18.
    Reggel tv-interjú az országos RO1 adóval, Tiku kávét és sütit hozott reggelire. Egész nap fel-le, "nem szeretjük" vidék volt. A napi 81 kilométer után a Magazin Mixt recepcióján olyan szállást kaptunk, hogy meg Gorcsev Iván is megrémült volna. Reméljuk a holnap jobb lesz...

    * * *
    2008. 03. 17.
    Eső a Gyikos-tóig, iszonyatos kaptató, dermesztő szél... 2 fok, 1 deci konyak, tea és kürtős kalács. Ezek voltak a délelőtt főbb történései. Köszönet minden gyergyószentmiklósi ismerősünknek a fantasztikus vendéglátásért. Mint elődeink, mi is átkeltünk a Békás-szoroson, ami még mindig ámulatba ejtő. Utána 40 kilométer gurulás Piatra Neamtba, ahol Tiku hegymászó fogadott és adott szállást, vacsorát. Meglátta a Vaude táskáinkat és máris kiderült, hogy közös ismerősünk Gaszner Robi, támogatónk, ki sokat segített. Tiku már járt az Everesten is. Napról napra több ismerősünk van, aki valamilyen formában segít célunk elérésében.

    * * *
    2008. 03. 16.
    Ma pihenőnapot tartottunk, végigpihentünk 4 kocsmát, filmeztünk, voltunk Szárhegyen a Lázár-kastélyban és a művésztelepen. Szerencsénkre a motoros kocsmát zárva találtuk. Este a két újságíróval, Katival, Alízzal és lányával, Antóniával vacsoráztunk. Holnap belevágunk: Pongrácz-tető, Békás-szoros és Gyilkos-tó. A Kárpátokon túlra kerülünk...

    * * *
    2008. 03. 15.
    Arra ébredtünk, hogy zuhog az eső. Tavasz vagy inkább tél? - lehetne ez is a kérdés. Reggeli Mikháza polgármesterével, utána irány Szováta, ahol találkoztunk Marton Ernő bácsival, aki sok szerencsét kívánt utunk további részére - még ő is értesült küldetésünkről. Egy kis ízelítő a télből: Parajd előtt havas eső és hatalmas szél fogadott. Megálltunk ebédelni, ahol asztaltársaságunk, az egri Anikó és Géza hívott meg, mert annyira tetszett nekik utazásunk. Innen kezdve szinte percenként változott az időjárás, napsütés, havazás, viharos szél egészen a Bucsin-tető 1280 méteres magasságáig, ahol 3 fok, 1 méter 20 centiméteres hó és a Bujdosó Székely Fogadó tulajdonosa várt ránk. A tetőn megvárt egy gyergyószentmiklósi tanár, aki útközben megelőzött autóval, és gratulált teljesítményünkhöz. Meleg leves és tea volt a fogadó tulajdonosának ajándéka. Ezután jött a meglepetés: a hágó után -1 fok, havas út és hideg várt ránk egészen Gyergyószentmiklósig. Itt várt ránk két regionális napilap riportere, a Krónika és a Hargita Népe munkatársa, hogy exkluzív interjút készítsen velünk az útról. Vendéglátóink, Ildi és Attila szállással és vacsorával leptek meg... Holnap pihenőnap itt, a város környékén.

    * * *
    2008. 03. 14.
    Mezőszilváson a mai reggel 8 fokra ébredtünk a lakásban, kint 10 fok volt. Délre már Reghinben voltunk, ahol a Maros Megyei Népújság készített velünk riportot az útról. Az út ma is fel-le, de még bírjuk. Reghin (Szászrégen) belvárosában is magyarul szóltak ki egy autóból, hogy sok sikert kívánjanak az úthoz. Itt kaptuk a hírt az újságírótól, hogy Mikháza (Călugăreni) polgármestere és családja lát vendégül minket, egy felejhetetlen erdélyi vacsorával és szállással. Holnapi célunk Gyergyószentmiklós (Gheorgheni), meglátjuk sikerülni fog-e, mert közben van a Bucsin-tető 1200 méter magasságban.

    * * *
    2008. 03. 13.
    Ha csütörtök, akkor hátszél és dimbes-dombos vidék Kolozsvár és Reghin (Szászrégen) között. 10 %-os emelkedők, kemény volt a cuccok miatt. 69 kilométer után Mezőszilváson az egyetlen magyar hívott meg vacsorázni, a kocsma tulajdonosa - aki a polgármester felesége - pedig éjszakai szállást adott a házában. Meleg van és tudunk pihenni. Holnap Reghinben riport a Marosi Naplóval...

    * * *
    2008. 03. 12.
    A mai nap több ajándékot is kaptunk... Hátszelünk volt, sokat gurultunk, és Körösfőn az egyik árus meghívott egy olyan szilvapálinkára, hogy ilyet még egyikünk se ivott, ezek után útravalóul ajándékot is kaptunk tőle...
    Kolozsvárra 5 óra után értünk, ahol a Magyar Konzulátoson kaptunk szállást, a mai 77 km út után. Házikenyér és Micsitől kapott hazai füstölt sonka lesz a reggeli. Holnapi tervünk Reghin (Szászrégen), ahonnan bejelentkezett Melanie és egy riportot készít velünk az útról a helyi sajtó számára. Mindenki integet, dudál és folyamatosan jó szerencsét kívánva bocsát utunkra.
    Eddig az utak minőségével nem volt gond, reméljük még hosszú ideig tudunk a terv szerint haladni. Az átlagsebességünk 18,5 km/h és nem pihenünk sokat... a cuccunk súlya sajnos pedig nem csökken, állandó 40 kg/fő...

    * * *
    Ma este tulajdonképpen a kolozsvári konzullal jót beszélgettünk, ez inkább borozássá fajult, de arról biztosított minket, hogy az erdélyi, illetve román sajtó is érdeklődik a holnapi nap folyamán a küldetésünkről. 2 üveg Gere féle villányi bor után mindenki nagyon őszintévé vált és örök barátságot kötöttünk.

    * * *
    2008. 03. 11.
    Ma 76 kilométer volt az út, szembeszél, azután Királyhágó, nagyon szép volt. Mindenki tud rólunk, integetnek, dudálnak, és szerencsés utat kívánnak, aki tud magyarul. Szállásunk Csucsán (Ciucea) egy aranyos néni kertjében. Holnapi cél Kolozsvár.

    * * *
    2008. 03. 10.
    A mai nap kellemetlen szembeszéllel kezdődött. A román határ átlépése után kaptuk a híreket, hogy az orosz vízumhoz szükséges még az útlevelünk másolata. Ez nem volt könnyű feladat, mert csak szkennelve fogadja el az orosz hatóság. Végül Nagyváradon a harmadik helyen sikerült a művelet. Ezek után mondhatom, kaptunk ízelítőt a romániai utakból, ugyanis nem az a kimondott golfpálya. Itt biztosan fizetnek azért, ha valaki dudál az utakon, vagy talán kötelező a biztonság miatt?...
    Mai szállásunk egy kis útszéli motelben Fugyivásárhelyen, ízletes és kiadós vacsorával, mindezeket összevéve ez már inkább Benyovszky Móricz effektus. Még itt is tudják páran, hogy az olimpiára tartunk a magyar lobogóval...
    Köszönetet mondunk a túra megvalósulásához még:
    a GREENZONE minden aktuális és közreműködő tagjának, valamint Sipiczki Robinak (erről később).
    Zsedényi Petinek: egyre jobbak a zenék...

    * * *
    2008. 03. 09.
    A nap nem volt rövid ma sem, 140 km Orosházától Berettyóújfaluig. Az úton mindenki csak villogott és dudált, köszöntöttek minket és kisérőinket, az OKÉ egyesület tagjait, akik Mezőberényig kísértek. Itt már fogadtak a helyi kerékpárosok képviselői, Tatáék. 25 km-en át kísértek, majd innen ráeszméltünk, hogy hátra van még 60 km. Vacsora már sötétben a berettyói csárdában. Alvás a tűzoltóknál nyugodtan. Holnap délelőtt átlépjük a határt Románia felé.

    * * *
    2008. 03. 08.
    Elérkezett a nagy nap, az indulás napja. Esős, kicsit borongós és szeles nap. Ráckeve után jobbra és irány a mai cél, Orosháza, ahol holnap reggel a lelkes tömeg indít utunkra.
    A mai nap Izsák faluban a helyi vendéglátóipari egységben, ahol szomjunkat akartuk oltani, a csapos rémülten kérdezte, honnan jöttünk - a válasz hallatán nem tartott minket komplettnek, de amikor közöltük vele hova tartunk, a közönség átvállalta a számla fizetését és szerencsét kívánva indítottak útnak minket.
    Köszönetet mondva az induláshoz adott sok segítségért mindenkinek.
    ... Setiék
    ... Igi
    ... Máli János
    ... Yasec
    ... Obi
    ... Krisztiék
    ... Kati
    ... és még sokan mások...

    Alexpress Stúdió © Zsedényi Péter 2008 - Minden jog fenntartva!